Iskola a határon túl
A vakító reggeli napfény megcsillan a sudár fémrúdon, ahogy a magyar zászló méltóságteljesen araszol rajta fölfelé. Augusztus huszadika reggel 10 óra. A jelenlévők vigyázban állva köszöntik az ünnepség kezdetét, majd megindulnak a szentmisére az iskola nagytermébe. Sándor atya celebrálja a misét ékes magyarsággal. Az ötszázfős tömeg egy emberként szavalja magyarul a Miatyánkot, az Üdvözlégyet és a Hiszekegyet. A nyolcvanas éveiben járó Zsolt atya, botjára támaszkodva lépked fel a pulpitusra, ahol egy kis széken ülve vezényli és énekli végig a az imákat és a zsoltárokat. Ez az ötvennyolcadik Szent István ünnep, amin ő énekel az Iskolában.
A mise után a cserkészcsapat fiataljai adnak elő rövid szituációs játékokat és magyar népdalokat. Az ezt követő Pántlika tánccsoport szereplését a megszokott vastaps kíséri. Az ünnepséget záró himnuszt zengve énekli a hatalmas termet megtöltő közönség. Bármerre nézek, könnyes szemek néznek vissza rám.
A teremből kifelé araszolva a tömegben egyre erősebben érződik az iskola konyhája felől érkező székelykáposzta ínycsiklandozó illata. Búcsúi sátorra hasonlító standokon Pick-szalámit, kalocsai terítőt, Unicumot és rétest árulnak idősödő nénik. Az ünnepi konyháért felelős Tirczka Lizi, sietve jön felém és mutatja hol foglalt nekem helyet az ebédhez, miközben férje, Lóránt bácsi műanyag pohárból egy kupicányi caipirinhával (brazil cukornád pálinkából készült koktél) kínál. Ekkor döbbenek vissza a valóságba, hogy nem egy vidéki falu nyárvégi Alkotmány-ünnepén vagyok, hanem Brazíliában, Sao Paulo egyik elegáns negyedében, ahol a Szent Imre Gimnázium udvarán az erős téli napsugár átsüt a sétányokat övező pálmafák dús levélkoszorúján.
Mint minden magyar nemzeti ünnepnek, ennek az augusztus 20.-nak is a Szent Imre Gimnázium (portugálul Colégio Santo Américo) ad helyet, amely az öt legnevesebb és legjobb são paulo-i, egyben brazíliai gimnázium egyike is. Mivel a Szent Imre Gimnázium magániskola, az amerikai és angol iskola után a legköltségesebb. Olyan neves emberek tanultak itt többek között, mint Roberto Setubal, az ITAU nevű brazil bank tulajdonos vezérigazgatója, és Paulo Skaf, a São Paulo-i Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, São Paulo Állam kormányzó-jelöltje.
Az iskola ad otthont a magyar cserkészegyletnek, a néptánccsoportnak, és számos egyéb magyar vonatkozású rendezvénynek. Itt rendezik meg a magyar nemzeti ünnepek mellett a karácsonyi és húsvéti vásárokat is.
Az 1930-as években, a trianoni béke utáni nagy kivándorlási hullámot követően, az akkori konzul, dr. Boglár Lajos hívására kerültek ki São Paulo-ba az első bencés szerzetesek, hogy az itt lévő magyar kolóniának lelki támaszt nyújtsanak. 1931-ben érkezett meg Szelecz Arnold, aki rövid időn belül megszervezte az egyházközösségi munkát. Ezt követően számos Magyarországról érkező szerzetes csatlakozott hozzá, akik közül többen később visszatértek Magyarországra. Horváth Anzelm és Markos János 1937-ben érkeztek és segítettek megalapítani az Új Pannonhalmának nevezett kis monostort, ami otthont adott a magyar bencéseknek. Közvetlenül a háború kitörése előtt érkezett két újabb rendtárs, Hets Aurélián és Jordán Emil, így a magyar papok már a brazilok lelki gondozásába is bekapcsolódhattak.
A bencés szerzetesek érkezésüktől fogva végeztek oktató tevékenységet, főleg a magyar közösség fiataljai számára, amíg végül 1951-ben megalapították a Szent Imre Gimnáziumot, amely már a brazil oktatási rendszer keretében kezdhette meg működését. Mint ilyen, az iskola portugál nyelven, brazil tanrenddel működött, de az első években, kiszolgálva a magyar közösség szükségleteit és építve a magyar atyák nyelvtudására és oktatási szakismeretére szombatonként magyarul földrajz, történelem, és irodalom órákat is adott. A brazilok hamar megszerették a fegyelmet előtérbe állító, a kultúrára nagy hangsúlyt fektető gimnáziumot. Büszkeséggel tölt el, hogy bárhova megyek Brazíliában, és mondom, hogy fiaim a Szent Imrébe járnak, mindenki tudja, hogy ezt az iskolát magyarok alapították.
Érdekesség, hogy az iskola „anyaszervezetét”, ma hivatalosan az iskola egyházi felügyeletét ellátó Szent Gellért Apátságot csak később létesítették. A bencések által a harmincas évek óta fenntartott monostort a hatvanas években emelte apátsági rangra a São Paulo-i egyházközösség előljárósága, de még a mai napig a pannonhalmi bencés rend fennhatósága alatt áll.
Dom Ernesto (a magyaroknak Ödön atya), az Apátság volt vezetője, Örökös Apát, nyolcvanegynéhány éves, törékeny, őszhajú bácsi, aki a hatvanas évek vége óta él Brazíliában. (Egy budapesti kiskápolnában volt lelkész a kommunizmusban, és a rendszer vezetői kegyesen „megengedték” neki, hogy elhagyja Magyarországot 1968-ban.) Tolószékben tolja be egy ápoló Zsolt atya dolgozószobájába, ahol az interjút folytatjuk. Szellemi frissessége lenyűgöző, minden évszámra és névre pontosan emlékszik az elmúlt négy évtizedből. Ő a katolikus magyar közösség lelki vezetője és összetartója. Hihetetlen energiával vesz részt a közösség életében, a harmadik, negyedik generációs magyar kisdiákok mind ismerik, és hangos Dicsértessék, Ödön atyával köszönnek neki. Nevéhez fűzödik az Apátság által alapított és támogatott, Sao Paulo-ban párját ritkító szociális projekt, amelynek keretében a nyomortelepeken lévő fiatal szülőknek és gyerekeknek nyújtanak oktatást és elfoglaltságot. São Pauloban nem ritka jelenség, hogy a legelőkelőbb negyedek tőszomszédságában óriási favellák – nyomortelepek – vannak. A Szent Imre Gimnáziumtól nem egészen öt kilométerre helyezkedik el az egyik legnagyobb, mára már mintegy háromszázezer lakost számláló Paraisopolis-nyomortelep. Az apátság bölcsödét és szülői önszervező elven működő óvodát alapított itt, egy, a hetvenes évek elején érkező 1000 márkás nyugatnémet adományból. A jótékonysági munka eredményeként 2009-ben megalakult a São Paulo-ban egyedülálló paraisopolisz-i szimfonikus zenekar, ami professzionális zenei képzést és kiemelkedési lehetőséget biztosít a nyomortelep fiataljainak.
Dom Gabriel (Zsolt atya), évtizedekig a Szent Imre Gimnázium igazgatója volt, és visszavonulása után is Örökös Rektorként tevékeny részt vállal az iskola igazgatóságának munkájában. Amikor beléptem a dolgozószobájába, az iskola egyen-melegítőjében ült a számítógép előtt, és éppen vojtyákról fordított magyarra. Amíg Ödön atyát vártuk, beavatott a vojtyák nyelv rejtelmeibe. Zsolt atya 1952-től felelős volt az iskolai zeneoktatás irányításáért. A kezdetektől fogva hangsúlyt fektetett a Kodály-módszer meghonosítására és elterjesztésére az iskolai zeneoktatásban. Az ő nevéhez fűződik az iskola Brazília-szerte híres kórusának, valamint az iskola keretein belül működő Eszterháza Zeneiskolának a megalapítása, ahol a diákok mellett a szülők és testvérek is tanulhatnak zenét.
Bár az iskola alapítását követő évtizedben még sok magyar taníttatta gyermekeit a Szent Imre Gimnáziumban, mára már alig akadnak magyar diákok, és a tanárok között is csak kevés a magyar származású. Ennek fő oka abban rejtőzhet, hogy egyre drágább lett az iskola tandíja (ma a havi tandíj háromszázezer forint körüli brazil reál), és mint brazil állami iskola, Magyarországról semmiféle támogatásban nem részesülnek az itt tanuló magyar származású diákok. Pedig az iskolának a magyar gyökereken kívül, Zsolt atya elmondása szerint, kiemelkedő vonzereje a versenytársakkal - az amerikai, a svájci és a német iskolákkal - szemben a kulturális értékek őrzése és továbbörökítése. A tanrendben a vallás mellett kiemelkedő szerepet kapnak a művészetek, a zeneoktatás, művészettörténet és a filozófia. Sportlétesítményei elsőrangúak, olimpiai uszodával, és nagypályás futball-pályával rendelkezik, ami Sao Paulo belvárosában nem gyakori jelenség. A kisdiákoknak hatéves koruktól kezdve hetente van sakkórájuk, mivel az iskola a sakkot egy fontos gondolkodásfejlesztő játéknak tekinti és ezért a tanrend szerves részét képezi. A magas tandíj ellenére az iskolába nem könnyű bekerülni, várólista van a leendő diákok részére és aki nem kerül be az iskolába háromévesen, később már kevés esélye van az átjelentkezésre. Fiaimnak ötévesen komoly felvételi vizsgát kellett tenniük mielőtt bekerülhettek az első osztályba, de megéri: a Szent Imre Gimnáziumban eltöltött tizenvalahány év után az egyetemi felvételi gyakorlatilag garantált a legnevesebb brazil és amerikai egyetemekre. A vallási, kulturális nevelés és a sporttevékenységekre fektetett hangsúly pedig olyan alapot ad a fiataloknak az életkezdéshez, amit nagyon nehéz lenne bárhol is megszerezniük, nemcsak Brazíliában, hanem még Európában is.
A magyar tisztelendő atyák idősek és Magyarországról nincs utánpótlás. Az iskola igazgatója ma már chile-i származású és az iskola igazgatása is brazil kézben van. Ez az egyetlen lehetséges útja az iskola továbbfejlesztésének.
Fiaim legyűrik a harmadik almásrétest is, lassan véget ér az augusztus huszadikai ebéd. Az ünneplők széledeznek, megindulnak hazafelé, ami itt a vasárnap délutáni forgalomban könnyen jelenthet egy-két órás autózást São Paulo egyik negyedéből a másikba. Fiaim ragaszkodnak hozzá, hogy megmutassák a hatalmas papírsárkányokat, amiket a félév során készítettek, és, hogy sakkozzunk egyet az iskola udvarán felállított térsakkon, de már elbúcsúzom Ödön atyától és Zsolt atyától, akik visszavonulnak az Apátságba egy jól megérdemelt késődélutáni sziesztára. Számukra az augusztus huszadika a legkedvesebb ünnep, ez a magyarság legfontosabb ünnepe Brazíliában. Ekkor gyűlik össze itt a legtöbb magyar, és bár reggeltől késő délutánig megállás nélkül vannak elfoglaltságaik, ilyenkor egy kicsit otthon érzik magukat, Magyarországon.
Néhány év múltán valószínűleg már csak az augusztus huszadikai ünnepen lehet magyar szót hallani az iskola és az apátság falai között, és már csak történelem lesz az iskola magyar eredete. Dom Gabriel-re, Dom Ernesto-ra és a többi magyar atyára azonban mindig emlékezni fognak azok, akik az elmúlt hatvan évben a Szent Imre falai között nevelkedtek fel. A magyar bencés szerzetesek úttörő munkájukkal beírták magukat a brazil, a magyar és ezzel az egyetemes oktatástörténelembe is.
Dom Gabriel Atya
